Legfrissebb hirdetéseink

 Hirdetések: 2012. január 22-én

 

SZJA 1%

A személyi jövedelemadó 1 %-ról az idei évben is csak az adóbevallási nyomtatványon lehet rendelkezni.

A Magyar Katolikus Egyház technikai számát (0011)  és

a Szent Imre Alapítvány adószámát  (18764600-1-14)

tartalmazó szórólapok a templomból elvihetők, aki rendelkezni kíván a fenti szervezetek javára, az ezeken olvasható információkat használja fel.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyházak között a beérkező rendelkező nyilatkozatok darabszáma alapján osztják el az állami támogatást, ezért kérjük, hogy azok is rendelkezzenek, akiknek az elmúlt évben nem keletkezett fizetendő személyi jövedelemadójuk!!!

 

Virtuális fecskefészek

Varga László plébános

Egy fecske, vagyis egy pap nem csinál ugyan nyarat, de a nyár meghozza a fecskéket...

Szent Imre templom

Ez a gondolat Balás Béla püspök úrtól való. 2000-ben írta, plébániánk akkor megjelent Jubileumi évkönyvébe. A Szent Imre Plébánia honlapja egy „virtuális fecskefészek”, ahonnét látszik az összes eddigi fészekrakó munkája és remélhetőleg gazdagítunk mindenkit, aki benyit hozzánk.

Bár gyarapodó számú közösségeink, rendezvényeink és szolgálataink célja azonos – Isten dicsérete, közösségünk építése és az evangelizáció –, mégis különbözőek. Más-más csoportokat szólítanak meg, más részfeladatuk van. Néha úgy érezzük, elborítanak a programok, nem halljuk meg a hirdetést, elfelejtjük a dátumot…

Segítségül 2010-ben kialakítottuk a Szivárnyt. Ez a kommunikációs rendszer szétbontja a fehér fényt, láthatóvá teszi a színeket, a részleteket.