Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Közösségek

Házasközösségek

1993. tavaszán született az ötlet: milyen jó lenne megismerkedni és beszélgetni más keresztény családokkal. Milyen jó lenne, ha a gyerekeinknek lenne egy olyan baráti társasága, akiket keresztény értékek szerint neveltek. Milyen jó lenne házas- ként is egy közösséghez tartozni! Régi barátokból, volt ifjúsági közösségi tagokból, a plébániához tartozó házaspárokból alakult az első házasközösség 1993. őszén.

Kantár

Kantár, avagy Kan-tár?
Mit is jelenthet ez a szójáték? Kívülállók számára rejtélyes is lehet, azonban nincs mögötte semmi titok.

„Lépcső” – ifjúsági csoport

Az ifjúsági csoportunk tagjaival (8. osztályosok és idősebbek) péntek esténként találkozunk a „kaptárban”, ahol 17 órától készítjük elő az est többi részét, ami általában vacsorából, éneklésből, előadásból, kiscsoportos beszélgetésből és játékból áll.

Sejtközösségek

“Minden sejt egy kis közösség, amely arra hivatott, hogy megsokszorozódjon.”

Szent Imre Kórus

„A kaposvári Szent Imre-templomot elsősorban az ifjúság vallásos nevelése céljából emelték (1912-ben) kereken egy évszázaddal ezelőtt” – olvashatjuk Mohay Gábor, a templom 100 éves centenáriuma alkalmából megjelent könyvében.

Hit és Fény közösségek

A Hit és Fény 1971–ben született a franciaországi Lourdesban, válaszként az értelmi fogyatékos gyermekek és szüleik szorongására és magányára. Ez a mozgalom a világon mindenütt katolikus alapú, ökumenikus szellemű közösségeket hívott életre.

Karizmatikus közösségek

A rendszeres Élet a Lélekben szemináriumok (nyolchetes lelkigyakorlatok) során a résztvevõk életgyónást végeznek, hogy mind teljesebben be tudják fogadni az Istent, megtapasztalják a Szentlélek kiáradását.

Ministránsok

Az elnevezéssel ellentétben nem csak azokat az általános (és közép)iskolás lányokat és fiúkat tömöríti ez a havi rendszerességgel tartott foglalkozás, akik szívesen szolgálnak az oltár körül (vagy arra készülnek).

Szavamat adom

A találkozások a Szentírás értésének spirituális, nyitott, ennélfogva átalakító erejű megismerését segítik.

ÚT-ON

„Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok köztük.” (Mt 18,20)

Archívum